A Haptapta Ház a Balatonudvari Öreghegy déli lankáin fekszik, egy kicsit eldugott helyen, hatalmas örök panorámával a Balatonra tekintve. Házunkban három különálló, franciaágyas hálószoba található. Az alsó szinten egy hálószoba, nappali, konyha, fürdőszoba került kialakításra. A konyha minden igényt kielégít, kávéfőzővel (kapszulás Nespresso), vízforralóval, kenyérpiritóval, hűtővel, mélyhűtővel, villanytűzhellyel, sütővel, és egyéb szükséges hozzávalókkal. Fent szintén két hálószoba és egy fürdőszoba vár Titeket. A szobák tágasak, az ágyak kényelmesek, a kilátás pedig magáért beszél. Mindegyik szoba terasz vagy balkon kijárással és panorámával kapcsolódik. Nyugodtan hat felnőtt személy fér el, azonban az egyik szobában található még két kinyitható fotelágy, amely további két fő elszállásolására ad lehetőséget szükség esetén. Sőt, a nappaliban egy kihúzható kanapé kapott helyet, ahol szintén alhat plusz két fő. Összesen tehát tíz fő is elfér nálunk, és két kisgyermek (1-3 éves korig) 2 db babaágyban.
Ezen felül a Haptapta Ház a legnagyobb mértékben családbarát. Kisgyerekes szülőként mi is tudjuk, hogy mennyire nagy könnyebbséget jelent, ha nem kell az egész gyerekfelszereléses karavánnal együtt útra kelni, így a plusz idegeskedés elkerülése végett, rendelkezésre áll két utazó babaágy, a legjobb minőségű kókuszmatracokkal. Ezen felül etetőszéket is biztosítunk, és gyerek műanyag evőeszközöket tányérokkal és poharakkal is. Külön kérésre légzésfigyelőt is biztosítunk. Sőt, társasjátékokat és gyerekjátékokat is elrejtettünk. Vendégházunk kinti részén találhattok egy boros pincét, ahol a nyári kánikula elől baráti, borozgatós estékre menekülhettek be. A majdnem 4000 nm-es kertben felsétával hatalmas kerti teraszra bukkanhattok, amely lélegzetelállító kilátást ad nektek, bográcsozási lehetőséggel és hangulatfényekkel. Parkolni a ház mellett a kertben tudtok. Itt elfér 4-5 autó is.
Mindenkinek jóízű és felejthetetlen kikapcsolódást kíván a Haptapta Ház!
Szonya & Dani
A Haptapta Házban arra törekszünk, hogy pihenésetek minden pillanata gondtalan és kényelmes legyen. Otthonossá varázsolt tereinket gondosan válogatott szolgáltatásokkal egészítettük ki, hogy a családi nyaralás vagy baráti összejövetel során semmi ne hiányozzon. Akár főzni szeretnétek, gyermekkel érkeztek, vagy csak egy pohár borral a kézben gyönyörködnétek a naplementében, mi mindenre gondoltunk.
Babaágyak, etetőszék, gyerek evőeszközök/tányérok/poharak és játékok.
Nálunk a négylábú barátok is otthon érezhetik magukat!
Parkolni a ház mellett a kertben tudtok. Itt elfér 4-5 autó is.
A majdnem 4000 nm-es kertben, hangulatfényekkel körbevéve.
A család minden tagja megtalálja a maga szórakozását.
Nespresso kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, hűtő, mélyhűtő, villanytűzhely, sütő.